Kiskunfélegyházán, a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása.
Újabb hadiipari fejlesztést jelentett be Maróth Gáspár. Kiskunfélegyházán, a HM Arzenál Zrt.-nél folytatódik az Unique Alpine AG mesterlövész- és vadászfegyvereinek gyártása – jelentette be a védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos pénteken a helyszínen. Ahogy korábban mi is megírtuk, ebben az üzemben gyártják a hazai pácéltörő fegyvereket is.
Maróth Gáspár a mostani német-magyar ipari együttműködésről szóló megállapodás aláírása előtt azt mondta, az eredetileg francia, jelenleg bajor tulajdonú, ikonikus mesterlövész-fegyvereket előállító cég nemcsak gyártását, hanem fejlesztéseit is Kiskunfélegyházán végzi majd. Az Unique Alpine AG és a HM Arzenál Zrt. már egy éve együtt dolgozik új fegyverek kifejlesztésén és tesztelésén – közölte a kormánybiztos.
Az új termékek már most is komoly érdeklődésre tartanak számot a rendvédelmi szervek részéről Európában, illetve a katonai szervek között az egész világon – tudatta Maróth Gáspár. A kiskunfélegyházi üzem létrehozásának célja a magyar fegyveres erők felszerelésének előállítása mellett volt az is, hogy a világpiacon is meg tudjanak jelenni termékeikkel – tudatta a kormánybiztos, rámutatva, az újabb megállapodás igazolja a kiskunfélegyházi gyár létjogosultságát a nemzetközi piacon. Hozzátette:
a beruházás komoly szerepet játszhat a magyar gazdaság élénkítésében.
Stefan Holme, az Unique Alpine AG vezérigazgatója hangsúlyozta, nagyon büszke az együttműködésre. Elmondta, az elmúlt csaknem egy évben olyan szakembereket ismerhetett meg, akik a legjobb minőségre, a legjobb termékek előállítására törekszenek. A jövőben bővíteni szeretnék ezt az együttműködést új termékek létrehozása érdekében – tette hozzá.
Mit tud az új mesterlövészfegyver?
A Unique Alpine TPG-3-as mesterlövész-fegyverét eredetileg az Egyesült Államok különleges erőinek fejlesztette ki a vállalat a belga FN Herstallal közösen, ennek legmodernebb változatát, az NX-et fogják Magyarországon gyártani. A fegyver egyik legnagyobb különlegessége az, hogy többféle kaliberű és fajtájú lőszertípussal használható, képes többek közt a .338-as Lapua Magnum, a .308-as Winchester ás a .300-as Winchester Magnum és .338-as Norma Magnum lőszer tüzelésére is.